Az öreg egy asztalkát hoz be, rajta az uzsonna.
Sonka, kenyér, fügebor, egy csésze tej s kehelyben egy tojás. A császár feltöri

ROMULUS Augustus nem tojt?
PYRAMUS Nem, császárom.
ROMULUS Tiberius?
PYRAMUS A Juliusok semmit.
ROMULUS És a Flaviusok?
PYRAMUS Domitianus. De az ő tojásait felséged határozottan nem óhajtja fogyasztani.
ROMULUS Domitianus rossz császár volt. Tőlem tojhat, amennyit akar, én meg nem eszem.
PYRAMUS Parancsára, császárom.
ROMULUS (kikanalazza a tojást) És ez a tojás kitől való?
PYRAMUS Mind rendesen, Marcus Aureliustól.
ROMULUS Derék tyók. A többi császár hajítófát sem ér. Tojt még valaki?
PYRAMUS (kissé zavartan)Odoaker.
ROMULUS Lámcsak!
PYRAMUS Két tojást.
ROMULUS Óriási! És hadvezérem, Orestes, akinek ezt a germán fejedelmet le kellene győznie?
PYRAMUS Semmit.
ROMULUS Semmit... Nem is becsültem sokra sohasem. Ma este az asztalomon legyen, gesztenyével töltve.
PYRAMUS Igenis, felség.
ROMULUS (sonkát és kenyeret eszik) És a nevemről elnevezett tyúkról nincs semmi jelentenivalód?
PYRAMUS Legnemesebb és legtehetségesebb jószágunk, a római baromfitenyésztés mintapéldánya.
ROMULUS Tojik-e a nemes állat?

"Nemcsak a szocializmus, hanem a kommunizmus, a tulajdon nélküli társadalom is visszahngot vert a roma lelkekben, hiszen a roma csoportok eredendően elutasították a tulajdon minden formáját. Egy, még a 20. században is létező rítus szintén ezt reprezentálja. Az intentitás megtartására szolgált ez is, minden évben egyszer történt meg: enm maradhatott el és nem ismétlődhetett meg ugyanabban az évben. Minden ősszel, rendszerint októberben, amikor már mindent betakarítottak, a csoport felnőtt férfitagjai összegyűltek egy-egy zsákkal felszerelve és egy rövid, nagyon komoly megbeszélést követően elindultak egy meghatározott helyre. Oda, ahol egy helyen vagy közel egymáshoz volt több gazda szőlőskertje, gyümölcsöse. Lopni mentek, de ez egy különleges lopás volt. Nem a hasznon volt a hangsúly, hanem magán az aktuson; ez egy tisztán szimbolikus cselekvéssor volt. Minden parcelláról egy-egy szem almát, diót, szőlőfürtöt vettek el, csendben és óvatosan, nehogy valami nyomot hagyjanak, nehogy a hulaj (gazda) észrevegyen valamit. Majd csendben és gyorsan mindenki hazament. Mi gyerekek reggel arra ébredtünk, hogy már ott volt a zsákban a legédesebb szőlő, alma, dió és ettük áhitattal. Ma is úgy érzem, hogy ezek voltak életem legédesebb gyümölcsei.
Igazi ünnep volt minden alkalom: áldozat a tulajdonnélküliség oltárán."

Avagy nincs többé magány. Hehe.

"A birtoklás ezért teher is egyben. Mégis, az embereket tovább hajtja a vágy, hogy más embereket, tárgyakat birtokolhassanak. Ha ezt veszem alapul, az emberiség nem más, mint mazochisták és szadisták egyvelege. A hátamon táncoló sárkány és kirin már soha nem hagyhat el engem. Kapcsolatunk tökéletes, soha nem áruljuk el egymást. Ahogy nézem a tükörben a szem nélküli arcukat, megnyugszom. Hiszen a szemük nélkül nem tudnak elrepülni."

KéP

  Ottinéninek semmi szenvedélye nem volt, sem gyereke. Naphosszat üldögélt foteljében mikor megismertük egymást, és vegetált. Várta minden nap mit hoz az élet kívülről, közben fogta pulzusát, mikor üti szíve az utolsót. Elegánsan felöltözködött minden reggel, fehérre púderezte amúgy is fehér arcát, kipirosította száját, féloldalra süppedt foteljében keresztbe tette karcsú lábát, kettétört egy Simphoniát díszes szipkájába dugta és rágyújtott. Három slukk volt a szertartás, igyekezett vigyázni a tüdejére. Nem tudott lemondani a cigiről, az volt egyetlen társa.
   Elnéztem őt néha, nem engedte, hogy lefényképezzem, hiú asszony volt. Szép fiatalon, szerinte csúnya az öregség... nem értettem egyet vele.
   Tízenhárom évig éltünk együtt, én húsz voltam, ő hetven, mikor találkoztunk. Nagyon hiányzik...

Pávárbeveszévéd

- Turgudsz irgigy bergeszérgélnirgi?
- Nergem.
- Hávát ivígy?
- Ivígy seve.
- Avakkovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.
- Bivizovony.

Date: Fri, 11 Jun 1999 11:20:57

Rencike volt itt bekonyakosmeggyezve. Ő nem tehet róla, mondta, de reggel óta pont olyan extasykus hangulatban van, mint amikor márciusban elküldte meleg helyre az apehes osztályvezetőt. Pedig külön az ő számára hozták föl a fiúk egy ládában, hogy kitöltse neki a privátim adóizéját, csak amikor a kis doktorbubó azt mondta, hogy tessünk elővenni a bevallásgarnitúrát, akkor a Tubicáné majd bepukkadt a röhögéstől ezen a magyar szón, ami a csomagnak a címe, és a megbilincselt pasika tök fölkapta a vizet, most mondjam meg, pont ezen, ő meg erre elküldte a sunyiba, visszacsukatta rá a műtőládát, és annyika. Még hogy bevallásgarnitúra! Hát ne tudjak repülni, ha rája nem erisztem a liftet, burrogta Tubicáné, és húzogatta a melltartóját. Igy, szó szerint.
  Ne félj, tudom, hogy az ilyeneket szereted. Anyag, mi? Mehet novellába, mi? Kicsit fölvizezed és hadd menjen, mi? Te találtad ki, mi? Én meg dögöljek meg, mi? Úgyis az lesz, megnyugodhatsz. Jön valaki.

Date: Fri, 11 Jun 1999 11:32:46

Senki. Csak valami hülye díszmenet a folyosón. Nagyon tudnak csattogni a karomcsizmák. Sárga, négyujjasak és szöges a kicsi talpuk. Én is ilyet kapok majd, mondta Tubica.

- Tudom, Jozsó, tudom. - Nem akartam tovább beszélni erről, de ő is megérdemelte, hogy könnyítsen a lelkén, és ha nem nekem, hát kinek? - Te gondolsz az otthoniakra?
- Igen. Ezért is kérdeztem. Tudod, a lányok ma szalonnát sütöttek, és arról eszembe jutott.
- Hogyhogy? Nem emlékszem, hogy otthon valaha is szalonnát sütöttünk volna.
- Persze, de ha itt ennénk egy kis szalonnát, az otthoniak sosem tudnák meg.
Erre már felkeltem és odamentem a szobáinkat elválasztó kis falhoz. Az ablakon beömlő holdfényben Józsua arca olyan idegesítően világított, ahogy néha szokott.
- Józsua, Isten Fia vagy. A Messiás. Ami azt jelenti... a francba... hogy zsidó vagy! Nem ehetsz szalonnát.
- Isten nem bánja, ha megkóstoljuk. Érzem.
- Komolyan? A paráználkodásról nem gondolta meg magát?
- Nem.
- Maszturbálás?
- Nem.
- Gyilkosság? Lopás? Hamis tanúzás? Felebarátod felesége és a többi? Egyik se?
- Nem.
- Csak a szalonna. Érdekes. Az ember azt hinné, Ézsaiás könyvében kéne lenni valaminek a szalonnáról.
- Ja, érdekes, nem?
- Már bocs, Jozsó, de ennél több kell majd, hogy bejelents Isten országát. Nem állíthatunk haza azzal, hogy "Szevasztok, én vagy a Messiás. Isten azt akarja, hogy egyetek szalonnát."
- Tudom. Még sokat kell tanulnunk. De legalább a reggeli érdekesebb lesz.
- Te, figyelj, Jozsó! Inkább aludjál.

Továbbra is fej fej mellett kirohantak a Louvreból, és meg sem álltak addig, amíg maguk mögött nem hagyták a parkot, és el nem érték a rakpartot, kétrét görnyedve, oldalukat fogva, levegő után kapkodva.
Az eufória, hogy szabad folyást engedett szenvedélyének, szikrákat csiholt Isabelle szeméből.
Mindkét kezével átfogta Matthew nyakát.
- Ó, Matthew, én kicsi Matthew-m, csodálatos voltál! - És könnyedén szájon csókolta a fiút.
Théo a maga részéről az akciót megelőzően azt gyanította, hogy Matthew be fog gyulladni, s az utolsó pillanatban ott reked halálra váltan a rajtcsíknál. Boldogan, hogy barátja kiállta a próbát, hogy nem vallott szégyent Isabelle előtt, testvéri jobbot nyújtott neki.
Matthew azonban megelőzte. Talán mert még mindig mámoros volt a zabolátlan energiától, amelyet a vágta szabadított fel benne, s talán azért is, mert megérzett egy kínálkozó alkalmat amely nem tér vissza egyhamar, lábujjhegyre állt, és hevesen szájon csókolta Théót.
Théo hátrahőkölt. Úgy tetszett, mindjárt fülig pirul, és kimond valami visszavonhatatlant. Ám ebben megakadályozta Isabelle, aki halkan ezt mormolta:
- Közülünk való...Közülünk való...
Bátyja azonnal megértette az utalást. Mosolyogva csatlakozott a refrénhez:
- Közülünk való! Közülünk való!

Ki felejthetné el, ha csak egyszer is hallotta, törpék, gyengeelméjűek, szakállas nők és vonagló, végtagok nélküli szörnyetegetk vészjósló csatakiáltását a törpe Hans és a kéjsóvár trapézművész, Kleopátra esküvői lakomáján, Tod Browning Szörnyszülöttekjében?

(Charles Trenet: Que reste-t-il de nos amours? - http://www.youtube.com/watch?v=xWAxaHuwg30)

 SUMMA

Minden megérint.
– úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.

VAKREPÜLÉS

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.

VALLOMÁS

Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.

HAIKU-APOKRIF

Nevemben: h a r c o l s z ?
olyan, mint ha valaki
azt ordítja: „CSEND!!!"

ERKÖLCSI KÉRDÉS

– a rés méretén
múlna, hogy amit látsz: azt
nézed, vagy lesed? 

DERŰ

Csak gyerek-füllel-
hallhatóan röhögök,
mint a hintaló.

Holdtalan az éj, s az X-kluzív sivár öltözőjében, kétórai kemény kondizás után, most jól érzem magam. A ggéppisztoly, amit a szekreényemben tartok, Uzi márkájú és hétszáz dolláromba került, és bár Bottega Venete márkájú diplomatatáskámban mindig magammal hordok egy Ruger Minit (469 dollár) is, amely tudvalevőleg minden vadászok kedven e, nekem nem nagyon tetszik a formája; az Uzi valahogy férfiasabb, van benne valami drámai, ami felizgat, és ahogy itt ülök a sötétben, fülemen a walkman hallgatójával, a kétszáz dolláros, Lycra márkájú fekete biciklisnadrágomban, miközben már épp hatni kezd a Valium, és a szemem kimeresztve bámulok a szekrény sötét mélyébe, valami kisértés fog el a láttán. Tegnap este megerőszakoltam, majd megöltem egy egyetemista lányt a University Placenen, nem messze a kollégiumtól, ahol lakott, s akármilyen rossz volt is az időzítés, ami máskülönben egyáltalán nem jellemző rám, a dolog nagyon jólesett, és bár magamat is felkészületlenül ér, egészen megváltozott tőle a hangulatom, kissé elmélázok rajta, aztán visszateszem az öltözőszekrénybe a gépfegyvert, amely számomra a rend jelképe, azzal, hogy majd egy más alkalommal fogom használni. Még vissza kell vinnem egy videót a kölcsönzőbe, meg némi pénzt kell felvennem valahol egy automatából, mivel asztalfoglalásom van vacsorára a 150 Woosterben, amit egyáltalán nem volt könnyű elintézni.

Gabi: „...a jellegzetes, elnagyolt Lajos betűkkel: (...) Pizsamában járom az utcákat. Ma lebegek. Lassan elszállok. Holnap álmodom. Új ember kell. Téged kiismertelek. Unlak. És mégis nevetsz a hangomon. Megszokás? Ne nevess ki. Kis bolond. Ha éreznéd, amit most érzek irántad.

Játsszunk. Tudom - hideg. Ha nagyon akarnád (átmenetileg) felnőnék."

Metta: „Nem számít semmi, gondoltam, a szeretőd leszek. Akármit is képzeltem a szerető létről ezelőtt. Mert milyen szeretőnek lenni? Titokzatos, romlott valami. Legalábbis így gondoltam, tizenévesen. „Gyűrött arcú szeretője ott maradt az ágyban" - énekelte Deák Bill még bakeliten, és egy időben rengetegszer meghallgattam ezt a dalt. Tehát a szerető gyűrött arcú, ereszkedett mellű, festett hajú démon. Olyan nők a szeretők, akikre sandán tekingettem a blueskocsmákban - agyonsminkeltek, felpolcolt mellűek, középkorúak (...). Aztán jöttél te. Hajam a hátam közepéig ért, véletlenül sem festettem, az arcom reggelente is üde volt, melleimet nem kellett felpolcolni. És hogy, hogy nem, mégis szerető lettem." 

Judit Kata: „Az első mondat, amit leírt így hangzott: No man's woman.

És tudta, ha jó lesz az írás regénynek, ha nem, szerzőt, nevet nem kell adnia. A történet nem a hiúságé, nem az ambícióé, nem a csupa nagybetűs EGÓ története.

A történet a nőé, aki nem férfié."

Nóra: „Éjjel valamiért mégis felriadtam, megtapogattam a paplant, majd láttam, hogy nincs mellettem. Kiosontam utána a konyhába. Állt a gáztűzhelynél, melynek mind a három lángja égett. Mi van, Lajos, fázol? - kérdeztem. Összerezzent. Nem nézett rám, úgy felelt. Kíváncsi voltam, mit érezhetett. De én nem merem kipróbálni. Kiről beszélsz? Emeséről, mondta. Majd egy furcsa mondat jött, amit azóta sem értek. Néha olyan a szerelem, hogy a gázrózsák tövig csavarva égnek. Valami hülyeséget mondtam akkor félálomban, ha jól emlékszem a gázszámláról, vagy mit tudom én. Nem kellett volna. Attól az estétől fogva már nem érdekelte, hogy mi van velem." 

Dóra: „Lajos a második héten mondta először: ha meggyógyulok, modellt kell állj nekem. Először csak nevettem, ugyan már, minek. Le akarom festeni, milyen vagy valójában. Semmilyen nem vagyok. Egy gyógytornász, nem nagy etvasz. De ő csak mondogatta, hogy igenis akarja ezt a képet, és hogy még soha ilyen jó emberrel nem találkozott, mint én. Pedig már akkor sem voltam olyan jó."

Magda: „Lajos szerelmes volt beléd? - szúrta közbe Ágota, miközben arra gondolt, ha még egy nőtől meghallja a maffiások közül, hogy halálos szerelem fűzte Lajoshoz, szívinfarktust kap.

- Dehogy - rázta meg a fejét Magda. - Még csak az hiányzott volna! A szerelmen mi már túlestünk kisgyerekként. Mondtam, együtt nőttünk fel. Lajos másba volt szerelmes.

- Kibe?

- Kibe?! Kibe... Emesébe.

Vera: „Egyébként meg nem mozdulok ki a lakásból, ülök naphosszat tisztán, rendesen. Nagyanyám mondta, hogy mindig úgy kell kinéznünk, de mindig, hogy ha éppen akkor toppan be a mesebeli herceg, illő módon fogadhassuk. Szép vagyok, fiatal, higiénikus. Kifestem magam, kipróbálom az új, golyós szemhéjpúderom, és az aranyló pillagöndörítőmet is. Várok.

- Mégis, mire vársz? - szúrta közbe Ágota.

- Nem tudom - felelte stílusosan Vera. - Lehet, hogy arra, Lajos visszatérjen. Előbb-utóbb úgyis visszajön, nem bírja ki sokáig nélkülem..."

Emese: „Béküljünk ki, mondta. Hogy olyan különlegesnek tart, és rájött, ez a lekváros spenót nem is beteg dolog, hanem az egyik kis csoda belőlem. Ezzel a mondattal készített ki teljesen. Nem akartam látni többé. Azt kiabáltam, undorodom tőle, húzzon innen. Abban a percben jöttem rá, hogy annyira imádom, hogy az már fullasztó. Ha marad, egész életemben őt követem, és megszűnök Emese lenni. Nem értem, miért ragaszkodtam annyira magamhoz."

Éliás Tóbiás szeme tovább kerekedett.

- Nem tudod? Varázsló vagy és nem tudod?

- Igaz, ami igaz, amióta körzeti varázsló vagyok, még egyetlen mesével sem találkoztam. Ez persze nem jelent semmit - tette hozzá sietve.

Éliás Tóbiás szája lassan lefelé görbült. Dongóé is.

Nincs szomorúbb dolog a világon, mint amikor egy kezdő iskolás fiú, akit csúfolnak a neve miatt, meg egy kezdő varázsló, akiről az a hír járja, hogy kétbalkezes, együtt üldögélnek egy lakótelepi ház ötödik emeletén, és egyikük sem tudja, hol találhatna egy iciri-piciri mesét.

Fitzhuber Dongó hosszan szipogott, azután harákolt, végül köhécselt.

- Gyere - szólalt meg.

- Hová? - hüppögte Éliás Tóbiás.

- Megkeressük.

- Mit?

- A mesét.

- Hol?

- Itt, ahol laksz.

- De hát te is azt mondtad, hogy itt nincs!

- Azt nem. Csak hogy én még nem találkoztam vele.

- És tudod, hol keressük?

- Fogalmam sincs.

Éliás Tóbiás talpraszökkent.

- Induljunk - ragyogott.

Dongó előhorgászta a hátizsákból a Máguslexikont, és elmerülten tanulmányozta.

- Azt mondja, hogy azt mondja: gyagya, gyalogsátán, gyapjastetű, gyászhuszár, gyepmester, gyermekáldás, gyermekbájolás, ez az... na nézzük!

És ekkor megkövült. A gyermekbájolás címszónál ugyanis mindössze ennyi állt: Kezdjük el, azután majd meglátjuk. Dongó elképedve forgatta a mindentudó könyvet, és egyre csak azt kérdezgette magában: csak úgy egyszerűen? Nem volt éppen bölcs kérdés, de mindenesetre helyénvaló, s hogy természetes is, arról hamarosan meggyőződhetett, mivel a lap alján, csillag alatt lábjegyzetet talált: Igen; csak úgy egyszerűen: zummbele. Dongónak leesett az álla, de azután engedelmeskedett a bölcs könyv utasításának. Mágikus köröket rajzolt Éliás Tóbiás feje fölé, és többször egymás után elmormolta:

Igen; csak úgy egyszerűen: zummbele,
igen; csak úgy egyszerűen: zummbele.

Vállat vont, megigazította a hátizsákját, és a kisfiú mellé lépett.

- Indulhatunk.

Szépyné asszony rám nézett a reneszánsz kút mellől, égnek emelte a karját, és felkiáltott: - Hová tette azt a gyönyörű hajat! Hogy tehetett ilyet! - És ujjal mutogatott városkánk nagybecsű vendégének, és én már tudtam, hogy hajam a városka műemlékei közé tartozik. Beletapostam a pedálba, a városszépítő egylet három nőtagja kölcsönvett három biciklit a Herceg Hotel előtt, és utánam száguldottak, féltékenységükben úgy taposták a pedált, hogy játszva megelőztek, és ujjal mutogattak rám: - Levágatta a haját! - és néhány biciklista, aki megismert, felháborodva utánam eredt, ők is megelőztek, és elibém köpdöstek, én meg mentem a biciklisták guruló sorfala között, dühödt pillantásaival korbácsolt mindenki, de énnekem ez erőt adott, karba tettem a kezem, és a kormányt elengedve mentem, a sörgyárba kíséret nélkül hajtottam be, a biciklisták már biciklijükkel a lábuk között álltak az iroda előtt, ahol fel volt írva: "Ahol jó sört mérnek, ott szép csak az élet", most kiszaladt Francin, nyomában a három városszépítő egyleti tag, és mindkét kezükkel rám mutogattak.

- Hol a hajad? - kérdezte Francin, remegő kezében szorongatva a hármas redisztollat.

- Ott - mondtam, a falnak támasztottam a biciklit, felemeltem a csomagtartót, és átnyújtottam a két súlyos copfot. Francin a füle mögé dugta a tollat, meglatolgatta halott hajamat, és letette a padra. Aztán lekapcsolta a pumpát a biciklim keretéről.

- Fel van pumpálva eléggé a belsőm - mondtam, szakértő mozdulattal tapogatva meg mindkét pneumatikát. De Francin kicsavarta a pumpából a gumicsövet.

- A pumpával sincs semmi baj - mondtam értetlenül.

Francin hozzám ugrott hirtelen, a térdére fektetett, felhajtotta a szoknyámat, és csépelte a fenekemet, én pedig megdermedtem, van-e rajtam tiszta fehérnemű, megmosakodtam-e? És ki vagyok-e eléggé takarva? Francin csak csépelt, és a biciklisták elégedetten bólogattak, és a városszépítő egylet három nőtagja úgy nézett rám, mintha megrendelésre kapnák ezt az elégtételt. Francin a lábamra állított, lehúzta a szoknyámat, és szép volt Francin, orrcimpái ugyanúgy remegtek, mint amikor a megbokrosodott lovakat törte be.

- Szóval, kislány - mondta -, új életet kezdünk.